2011. július 21.

The Witcher 2 - Assasins of Kings

Körülbelül egy évig vártam erre a játékra. Már márciusban előrendeltem a Colletor's Edition-t, ami többek között tartalmazta magát a játékot, a játék zenéit, hat darab kockapóker kockát, egy kártyapakli, egy levelet - érmével, egy Geralt mellszobrot, Foltest érméjét, több darab papercraftot, egy keménykötésű Art Book-ot, 3 matricát, kézikönyvet, útmutatót, "Hogyan készült" DVD-t, és egy gyönyörű térképet. [Előfordulhat, hogy valamit kihagytam, de hát, a fene se tud ennyi dolgot fejben tartani.] És természetesen ezt egy rettentően mutatós, hatalmas dobozban szállították, ami elfoglalja a fél polcomat.

Amikor csengetett a futár, vígan téptem fel az ajtót, ahogy aztán a csomagolást is. Sajnos az arcomra fagyott a mosoly, mert a mellszobor még vizes állapotban került a dobozba, és több papírost is átáztatott - többek között, az egyik egyedi kódos papírt, és a kód olvashatatlan lett. Lényeg - a Lengyel srácok rendesek, cserélés alatt van szobrocskám, a kód problémámat pedig megoldotta a legelső patch.

Térjünk rá inkább magára a játékra. A srácok évekig fejlesztették, teljesen új szívet írtak neki, és odaadással, szeretettel dolgozták ki - ami látszik. Az egyetlen, és legszembetűnőbb problémám először is, a gépigénnyel volt, ami persze nem a fejlesztők hibája. A négymagos laptopom egyszerűen feladta a harcot a játékkal, a kétmagos asztali gépemen minimum elporoszkál.

Újra itt, sok év elteltével újra felöltjük a hófehér hajú, mutáns, szörnyvadász álcáját magunkra, még ha csak a billentyűzet segítségével tudjuk irányítani.
A kedvencünk a rácsokon keresztül bámul bután az őrökre, végül Vernon Roche kihallgatásra viszi, a játék kezdetét veszi.
Geraltunk mámorító perceket él át szerelme, Triss ágyában - ám a király, Foltest hívatja. Miután kiléptem a sátorból, hajamat tépve próbáltam rájönni, hol van a megszokott irányítás, ami legnagyobb fájdalmamra már a múlté. Néhány könny elmorzsolása után hajlandó voltam elolvasni a felugró ablakokat - a játékot original magyar felirattal postázták -, és így rájöttem, hogyan tudok figurázni az öreg fehérhajúval, bár bevallom őszintén, néha a játék kellős közepén is problémáim adódtak, például a kardforgatásból nagyon hiányzott a csoportos stílus, főleg, amikor a hárpiák téptek darabokra, percenként akár többször is.
Szerencsére a Prológus tátott szájas - "TUDTAM, HOGY Ő AZ! ISTENEM, TUDTAM! LÁTSZOTT RAJTA!" - felkiáltása után, végül kezdtem megszokni az irányítást.
A partraszállás után szinte azonnal utunkat állja Iorveth, és én már akkor elkezdtem imádkozni, hogy ne legyen kötelező megölni a furulyázó, félszemű elfet. Flotsam városába érve a másfajúak és az emberek közötti ellentét már látszódik, a polgármester pedig minden jóindulatomat egybe vetve is ellenszenves. A dokkoknál összefutunk a vonzó, de kétségtelenül titkolózó Tansarville-i Sílével, aki az ACT I folyamán segít megölni a gyilkos kayrant [bár én személy szerint, nem sok hasznát vettem a varázslónőnek]. A fejezet végén összetalálkozunk a Királygyilkosunkkal is, akit egész idáig üldöztünk, őrült módjára.
A felvonás végén máris válaszút elé kerülünk - Vernon Roche, vagy Iorveth.
A szívem valahogy mindig a másfajúakhoz húz, [már a játék első részében is melléjük álltam] így Iorvethez csatlakoztam, majd elindultunk Vergen városába. Itt kezdődött az ACT II.  Itt van egy bevágás, ahol egy kopasz fiatallal, egy szőke, szabadszájú lánnyal, és egy pappal menetelünk. A teljes homályban tapogatózva támadtam. Nem volt a legjobb ötlet.
Vergen a törpék városa, ide özönlik be Iorveth többségében tünde csapata, aminek a helyiek nem igazán örülnek, de Saskia szava ellen nem tiltakoznak. Zoltan, kedvenc törpünk itt találkozik pár ismerőssel, Geralt pedig a misztikus, lidércekkel teli ködnek és egy gyógyszer megszerzésének szenteli a figyelmét, Philippa Eilhart varázslónő gondos megfigyelése alatt. Nem mellesleg Triss-t is próbáljuk előkeríteni a teljes káosz közepén.
Bevallom, vonakodva ültem le a géphez ennél a fejezetnél, nem volt kedvem hozzá. Cincogva elmeneteltem az öreg bányáig, ahol a hárpiák pillanatok alatt szedtek darabokra. A sírógörcsös hajtépés határán, az összes eddig megszerezett pénzemet bombákra költve, két 50%-os élet fejlesztés, és 3 ital megivása után, nehezen sikerült megölnöm mindenkit, beleértve a hárpiakirálynőt is. Vígan vágtattam - volna kifelé a bányából, de legnagyobb bánatomra, a hárpiákat a játék újrateremtette, végül kardot kivonva rohantam vissza a porig égetett faluig. Következő nyögvenyelős küldetésem a királyi vér megszerzése volt. Kínszenvedés volt belopakodni Henselt táborába - legalábbis nekem - az őrök mindig észrevettek. Én hibám, nem a játéké, de akkor is...
Amikor azt hittem, ennél rosszabb nem lehet, Eilhart kedves utasítására, beugrottunk a folytonosan újrajátszódó, véres, kegyetlen csata kellős közepébe, ami Sabrina Glevissig varázslónő utolsó átkának köszönhetünk. [A fejlesztők előtt fejet hajtok az ötletért, és Sabrina külsejének megálmodásáért is.] Miután több szellem is megszállt minket, szemtől szembe kerülünk a kegyetlen hadvezérrel, Vandergrifttel, aki Draugként lép a színre. Ez az egyik legnehezebb harc a játékban a készítők szerint - bár nekem több fejtörést okoztak a hárpiák. Ha ügyesen cselezünk legyőzzük a szörnyet, és elsötétül minden, ám ahhoz épp időben térünk magunkhoz, hogy Vergen ostromában részt vegyünk. Henselt átkelt a folyón, és a had élére állt. Tündék, emberek és törpök váll-vállat vetve, együtt harcolnak Vergen, és a saját szabadságukért.
Miután legyőztük Henselt seregét, Eilhart elteleportált Saskiával az oldalán. Iorveth-nek rossz érzése támad, így a két nő után indulunk, Luc Muinne-be. Itt következik az ACT III ami több meglepetést tartogat számunkra, mint gondolnánk.
A titkok kiderülnek, új szövetségek köttetnek, és válaszút elé kerülünk, ki is a legfontosabb számunkra. Megtudjuk a királygyilkos indokait, és újra útra kelünk, ismét teljes zűrzavar hagyva magunk után.

Rövid, tömör összefoglalóm - IMÁDOM!

A grafika, még minimumom is olyan élményt nyújt, amire kevés játék képes. Szinte érezzük a folyó vízének párás levegőjét, a Bűzdémonok gyomorforgatóan undorító szagát. Átéljük az örökké tartó csatában szenvedők búját baját, érezzük, mekkora ereje is volt Sabrina tűzfelhőjének. Szinte a kezünk alatt érezzük Triss selymes bőrét.
Geraltunk öregedett, végre elérte az ideális korát, látszódnak rajta az elmúlt évek megpróbáltatásai, a szörnyektől szerzett hegek sikítanak meztelen testéről, látszik, mindegyik sebesülésnek külön története van.
A Flashback-ek kellőképpen undorítóak, hatásvadászok, és el is érik a céljukat.

A zene újfent elvarázsol, nem lehet vele betelni.

A történet fergeteges, imádom, hogy követi, és megválaszolja az első részben nyitva hagyott kérdéseket. Imádom, hogy egyre jobban bontakozik ki Geralt régi, és új története is.
De végre látni akarom Yennefert. Tudni akarom a Vadak okait! Miért? Miért? MIÉRT?!

Egyedül az irányítással akadtak gondjaim a játék során, illetve a felszerelés képernyővel, amit habár kénytelen voltam megszokni, cseppet sem tetszik.

Zárásként, csupán három kérdést tennék fel.
1. HOL VAN ALVIN?!
2. HOL VAN SHANI?!
3. MIKOR JÖN A HARMADIK RÉSZ?!

Ps - Itt egy kép Sabrina-ról, aki szerint a legszebbre sikerült nő a játékban.
http://images.wikia.com/witcher/images/8/82/Tw2_journal_Sabrina.png

2011. június 5.

The Witcher

2007-ben robbant be a Világ köztudatába a Witcher, mint valamit is jelentő fogalom. A lengyelek már évek óta imádták, de tovább nem igazán terjedt, egészen 2007-ig, amikor a lengyel CD Projekt fejlesztőcsapata piacra dobta a dark-fantasy szerepjátékát. A szimpla játék csomag is több extrát tartalmazott, mint amennyit az ember elképzelni mert volna.
A játék kezdeti története sokak szerint sablonos - emlékezetkieséses főhősünk - aki egy witcher - egy mutáns szörnyvadász - visszatér Kaer Morhen-ben. Nem sokkal ezután banditák törnek be az omladozó, kihalt várban, és meglopják a witchereket - lába kél a titkos witcher mutáció lépéseit tartalmazó papírosoknak, ezen felül egyik bajtársunk eltávozik az élők sorából.
Főhősünk, meg akarja bosszulni elesett társát, és elő kell kerítenie a hiányzó papírokat, mielőtt alkalmatlan kezekbe kerül. Régi mesterünk tanácsára Temeria a szörnyektől, és romlott lelkű emberektől hemzsegő országba igyekszünk, a főváros, Vizima felé. Velünk tart a lángvörös hajú, tehetséges, ambiciózus varázslónő - Triss Merigold...

A játék irányításai az első percekben kaotikusnak tűnik, percek múltával kimondhatatlanul bonyolulttá, egy óra múlva pedig az életben maradáshoz szükséges kombinációkká. Kis hazánk Witcher verziója magyar felirattal és [!] szinkronnal került forgalmazásba. [Bár a szinkron nem az igazi, néha jó érzés, hogy nem kell hosszú sorokat végigolvasni egy-egy fárasztó csata után.] 
A játék sötét - néha morbid - hangulatát nem csak a szörnyek végeláthatatlan támadásai, de a gonoszabbnál gonoszabb, és sötétebb lelkű emberek is fokozzák.  Természetesen a néha előkerülő nemes lelkű karakterek szívet-melengetőek tudnak lenni.

A főhős, Riviai Geralt küzdelmeivel, és emlékeivel a lengyel Andrzej Sapkowski több kötetet is megtöltött - amik alapján a játék elkészülhetett, illetve leforgathatóvá vált a szintén lengyelek által készített sorozat - illetve a sorozatból összevágott film - ami hatalmas bukás volt.

Nyitás...asszem.

Helló-belló, heyho, szia, etc.
Ideglevezetésnek, kritika-blognak készül. Többségén filmekről, könyvekről, elvétve PC-s játékokról fog felkerülni véleményezés. Hangsúlyoznám - ezek az én nézeteimet fogják megmutatni. Nekem tetszik, neked nem. Neked tetszik, nekem nem. :]